mpblog

Egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk arról, milyen problémákat vet fel a kisebbségi stressz. Mielőtt telefújt zsebkendőkkel dobáljuk körbe a szobát bánatunkban, most feltérképezzük, mi segíti az LMBTQ embereket abban, hogy eredményesen küzdjenek ellene. A képlet egymondatos is lehetne: a támogatás, az erőforrások, amikhez a személy hozzájuthat. Ez több irányból érkezhet és értelemszerűen minél több van belőle, annál szerencsésebb a helyzet. A különböző forrásokat elrendezhetjük egy tengely mentén, kívülről befelé haladva.

A tengely egyik végpontját jelöli ki a társadalom, az állam által biztosított lehetőségek és környezet, melyben emberünk él. Ide tartoznak a törvények, melyek a világ naposabb oldalán előírhatják, hogy mindenkinek egyenlő joga van például partnerével örökbefogadni, házasodni, vagy szélsőséges esetben betilthatják a melegség mindennemű megnyilvánulását. Továbbhaladva a tengelyen következhet a heteroszexuális emberek szűkebb csoportja, egyszerűbben szólva a fontos személyek, tanárok, barátok és a család. Az ő megértésük, bíztatásuk igazi védőpajzs a támadásokkal szemben, hisz kevésbé fáj a fújoló idegenek véleménye, ha hátad mögött tudhatod a szeretteid, példaképeid! Azonban ehhez a forráshoz csak a coming-out folyamatán keresztül juthatsz hozzá, nincs homlokodra írva nemi identitásod vagy szexuális orientációd, így környezeted e nélkül nem kap esélyt, hogy mindenestül elfogadjon (és persze, hogy ezt könnyű mondani, meg rosszul végződhet, ám a témára szorítkozva tény, hogy ezek a személyek erőforrásaiddá válhatnak – sajnos nem minden esetben).

Az egyik fő erőforrás, melyből a kisebbség tagja meríthet maga a kisebbségi csoport. A közösségben megbélyegzés nélkül, felvállaltan lehet mozogni (nyilván ide is vonatkoznak kitételek, de erről egy későbbi posztban). Ami a leglényegesebb: mivel világban való eligazodásunkat megalapozza a közösség, melyhez tartozunk, a kisebbségi csoport támogatása lehetőséget ad arra is, hogy ne a heteronormatív társadalom, hanem egy stabilan támogató kisebbség normáit tegyük magunkévá, itt találjunk mintákat és ehhez viszonyítsunk, mikor értékeket választunk. Ez abban segít, hogy melegként ne az önmegkérdőjelezés legyen a személy elsődleges gondja, sokkal inkább olyan „hétköznapi” események, mint a párkapcsolati működés, vagy például a karrier. A saját csoport jóváhagyást és kontextust biztosít a kisebbségi személy érzései, tapasztalatai, tehát végeredményben létjogosultsága számára.

Elérkeztünk a tengely másik végpontjára: a belső védőfaktorok területére. Ide tartozik mindaz, ami a személyiségből adódik: az önbizalom szintje, a megküzdési módok, az énkép összetettsége, az, hogy mennyire érzékeny valaki a külső negatív hatásokra. A megküzdési módok sokfélék lehetnek, például ide tartozhat, ha valaki a felelősséget mindig külső tényezőkre hárítja, így megvédi önértékelését, saját felelősségét elutasítva. De az is egy ilyen – sokszor nem tudatosuló – stratégia, ha valaki úgy gondolja, hogy az életproblémái hosszútávon előnyére válnak, fejlődését segítik elő. Nyilvánvaló, hogy az ilyen hozzáállással könnyebb lesz elfogadni a nehéz időszakokat, mint akkor, ha úgy véljük, a sors folyamatosan büntet és csapásokat mér ránk. Az énkép összetettsége azért lényeges, mert minél fontosabb egy-egy tulajdonságunk számunkra, annál érzékenyebbek leszünk az ezt érő kritikára: például ha úgy jellemzem magam, mint karcsú feminista nő, akkor állandó támadásként élhetem meg a súlyomra, vagy alárendelt női szerepemre vonatkozó megjegyzéseket. A melegséggel kapcsolatban lényeges itt még az úgynevezett internalizált homofóbia szintje, ami azt jelenti, mennyire teszi valaki magáévá a társadalom homoszexualitással kapcsolatos előítéleteit. Ha ennek szintje magas, akkor ez szűrőként funkcionál a külső védőfaktorokhoz való hozzáférés útjában: a személy nem fog tudni hinni abban, hogy ő melegként elfogadható, szerethető és sokkal befogadóbb lesz az olyan jelzésekre, melyek alátámasztják ezt az elképzelését.

Ezek tehát a kisebbségi stresszel való megküzdés lehetséges pontjai.  Az egyes szintek fejleszthetőek, például dolgozhatsz az önbizalmadon, hogy magabiztosabban tudd elfogadni a számodra fontos tulajdonságaidat. Ez egyéni boldogságod javítja, van azonban egy csavar is a történetben: ez pedig nem más, minthogy a védőfaktorok rendszere körkörös. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, erősíted-e a közösséget, vagy elutasítod azt. Az erős közösség képes lesz megtámogatni azokat, akik még bizonytalanok, nehézségekkel küzdenek az önelfogadásban. Akik ebből a forrásból merítettek, azok aztán sokszor képesek lesznek visszaforgatni pozitív energiáikat a „rendszerbe”, például aktivizmussal, vagy akár azzal, hogy felvállalásuk nyomán a közösség egyre inkább „láthatóvá”, ezzel párhuzamosan vállalhatóvá válik. Az erős érdekvédelem és felvállalás pedig pozitívan hathat a tágabb társadalmi közegre, akár úgy, hogy az egyes emberek többször kerülnek személyes kapcsolatba melegekkel, transzneműekkel, queerekkel és ezáltal sztereotípiáik átadhatják helyüket valós tapasztalatoknak, vagy azzal, hogy az érdekvédelem képviselete által komolyabb politikai tényezőt jelenthet az LMBTQ közösség, ezzel elősegítve a számukra előnyös törvények kialakítását. Persze ezek a folyamatok nem ilyen végletesen leegyszerűsíthetőek, ám például a feminista mozgalmak mintája már megmutatta, milyen sokat lendíthet az aktivizmus egy-egy társadalmi csoport esetében.